Vonatkirándulások Dél-Békésben

A vasút szerelmesei számára bőven kínál felfedeznivalót ez a térség, hiszen szinte minden település megközelíthető vonattal. Nem beszélve róla, hogy magunkkal vihetjük a kerékpárt, különben is, a vonatozással a környezetet is kíméljük.

A térség legnagyobb városa, Orosháza Szeged, Békéscsaba, Budapest-Mezőtúr, Szentes, illetve Mezőhegyes felől közelíthető meg vonattal. A Mezőtúrról érkező vonat érinti Nagyszénást is. Ha Gyopárosra szeretnénk eljutni, megtehetjük vonattal is, hiszen a Szentes felé induló vonat első megállója nem messzire található a gyopárosi gyógy-, park- és élményfürdő bejáratától.

Orosháza - Gyopárosi Gyógy-, Park- és Élményfürdő Gyopárosfürdő Orosháza A 2004-ben átadott, egész évben működő gyógy-, park- és élményfürdő valódi háromgenerációs pihenőhellyé vált az elmúlt esztendőkben. Fürdő, strand

Ám ha nem szállunk le a vonatról és Gádoros nagyközségre vagyunk kíváncsiak, oda is eljuthatunk néhány perces utazás után, hiszen itt is számos látványosság vár bennünket, többek közt számos köztéri alkotás és természetesen a Justh Zsigmond-relikviák.

Orosházáról vonattal juthatunk el Kardoskúton, Tótkomlóson keresztül Mezőhegyesre, illetve Battonyára. Minden állomáson célszerű leszállni néhány órára vagy éppen hosszabb időre, hiszen Kardoskútnál megtekinthető a Fehér-tó, Tótkomlósnál a köztéri alkotások, a helytörténeti gyűjtemények, illetve az Erzsébet-liget és természetesen fürdőzni is lehet.

Kardoskút - Kardoskúti Fehértó Fehér-tó Kardoskút A kardoskúti Fehér-tó 1966-tól természetvédelmi terület, 1997-től a Körös-Maros Nemzeti Park része. Természeti
Tótkomlós - Néprajzi ház Szlovák Néprajzi Emlékház Tótkomlós A Szép utcában található a Szlovák Néprajzi Emlékház, mely helyet ad a Szokolay Sándor-emlékszobának is. Műemlék
Tótkomlós - Néprajzi gyűjtemény Néprajzi gyűjtemény Tótkomlós Évtizedekig gyűjtötte a helyi szlováksággal kapcsolatos relikviákat a település evangélikus lelkésze, Koppány János. Kiállítás
Tótkomlós - Szlovák Tájház Szlovák Tájház, Szlovák Néprajzi Gyűjtemény Tótkomlós Tótkomlóson több gyűjtemény is őrzi a több mint két és fél évszázados szlovák kultúra hagyományait, ezek egyike a Szlovák Tájház. Műemlék
Tótkomlós - Erzsébet liget: Kocsányos tölgyfa Erzsébet liget: Kocsányos tölgyfa Tótkomlós Az egyik legkedveltebb közösségi hely Tótkomlóson a város belterületén található Erzsébet-liget. Természeti
Tótkomlós - Rózsa Fürdő Rózsa Fürdő Tótkomlós Rózsaillatban, kellemes környezetben hűsölni, pihenni, szórakoztatni, gyógyulni - ezt kínálja vendégeinek a tótkomlósi Rózsa Fürdő. Fürdő, strand

Mezőhegyesen már maga az állomásépület is kuriózum, hiszen erről mintázták a szentendrei skanzen főbejáratát is. A kisváros annak idején azért kapott ilyen szép állomást, mert Ferenc József is gyakran megfordult itt a híres ménesbirtokra látogatva.

Mezőhegyes - Vasútállomás Vasútállomás Mezőhegyes A mezőhegyesi vasútállomás megtekinthető a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, azaz a skanzenben. Műemlék

Mezőhegyesen halad át a Békéscsaba-Újszeged vasútvonal is, mellyel további dél-békési vonatos túra tehető meg. Ha Békéscsaba felé indulunk, akkor első állomásunk Belsőkamaráspuszta lesz, majd Végegyháza alsó, Végegyháza következik. A további útvonal: Mezőkovácsháza, Mezőkovácsháza felső, Magyarbánhegyesi tanyák, Magyarbánhegyes, Magyarbánhegyes-Újtelep, Medgyesegyháza, Bánkút, majd Kétegyházán, Szabadkígyóson át Békéscsabára érkezik a vonat.

Ha esetleg a lőkösházi Vásárhelyi-Bréda kastélyt tekintenénk meg, ebben is segít a vasút, ugyanis Kétegyházán átszállva a nemzetközi vonattal néhány perc alatt a határközségbe érkezünk, s innen akár gyalog is elsétálhatunk az épülethez, közben megtekinthetjük Lőkösháza más nevezetességeit.

Lökösháza - Vásárhelyi–Bréda-kastély Vásárhelyi–Bréda-kastély Lökösháza Eredetileg főúri lakhely volt, de laktanyaként, üzemi konyhaként, téeszirodaként is használták már e kastélyt Lőkösházán. Kastély

Sajnos a hatvanas-hetvenes évek vasúti politikája véget vetett a korábban rendkívül népszerű, gazdasági és személyszállításra is használt kisvasutaknak. Például a mezőhegyesi ménesbirtok területét szinte behálózták a keskeny nyomtávú sínek, de kisvasút járt szinte teljes Békés megyében.

Mezőhegyes - Mezőhegyesi ménes Mezőhegyesi ménes Mezőhegyes Mezőhegyes országos és nemzetközi hírnevét egyértelműen a helyi ménes alapozta meg, mely a mai napig fontos vonzereje a kisvárosnak. Műemlék
Mezőhegyes - Fedett lovarda Fedett lovarda a 200 éves platánfával Mezőhegyes Az ország legrégebbi, máig működő lovardájaként jegyzik a mezőhegyesi fedett lovardát. Műemlék

Ezek emlékét leghívebben a kaszaperi vasúttörténeti múzeum őrzi, a sors fintora azonban, hogy a községet vasúttal már nem lehet megközelíteni.

Kaszaper - Vasút történeti kiállítás Vasút történeti kiállítás Kaszaper A legendás Békéscsaba-Békéssámson kisvasút emlékét őrzi a Vasút történeti kiállítás Kaszaperen. Kiállítás

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!