Magyarbánhegyes

Kalandos előzmények után alakult ki a jelenlegi Magyarbánhegyes az elmúlt évszázadok során. Nem csak a tatárok és a török pusztítottak a bánhegyesi pusztán (mely a nevét Marót János macsói bánról kapta), előfordult, hogy a magyar történelem belharcai is meghatározták a sorsát.

Például a történelemkönyvek szerint a Dózsa-féle parasztfelkelésnek az akkoriban itt található nemesi kastélyok, kúriák estek áldozatul, majd a következő esztendőben a szomszédos földesúr hurcolta el az itt élő jobbágyokat családjaikkal, értékeikkel együtt. A falu sorsára a tizenöt éves háború tett pecsétet: Gyula várának eleste után ez a terület is a földdel vált egyenlővé.

Az újratelepítés a XIX. század elején indult meg, mégpedig a pusztán: számos tanya épült, majd 1860 kezdődött meg a faluépítés. Érdekesség, hogy az első időkben a tiszttartóság nem akarta engedélyezni az építkezéseket, sőt néhány esztendeig nem is helyben, hanem a szomszédos Mezőkovácsházán temetkeztek a bánhegyesiek.

Önállóvá 1865-ben lett, majd megkezdődött a fejlődés: 1880-ban zsidó imaház, 1896-ban katolikus templom épült. A legtöbb embert 1929-ben számlálták: 4000-ren éltek ekkor a faluban. Tartozott Erdélyhez, Csanádhoz, mára pedig Békés megye része.

Több jeles személyiség látta meg a napvilágot, illetve élt Magyarbánhegyesen. A falu szülötte Angyal István, aki miután túlélte a holokausztot, az 1956-os forradalom idején a budapesti Tűzoltó utcai felkelők vezetője volt. További híressé vált magyarbánhegyesiek: Balázs Mátyás – vegyészmérnök, Balázs Mihály irodalomtörténész, író, újságíró, Lantos Sándor festőművész. Bessenyei Antal (pedagógus, festőművész) az erdélyi Pujon született ugyan, de gyermek- és felnőttkora nagy részét a faluban töltötte.

A helyi programok közül kiemelkedik a Hegyesi Napok, illetve a Bán-napok, melyek nagyszabású, szórakoztató, kulturális, sportprogramokat kínálnak a helyieknek és vendégeiknek.

Képek

Település attrakciói

Magyarbánhegyes - Szűz Mária templom Szűz Mária templom Magyarbánhegyes A környék egyik legszebb templomának tartják a magyarbánhegyesi Szűz Mária Neve katolikus templomot. Vallás

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!