Mutasd a térképen › Zsidó temető
Battonya fejlődésében, polgárosodásában nagy szerepet játszott a helyi zsidóság.
Az ő emléküket őrzi a helyi, meglehetősen nagy kiterjedésű zsidó temető, ahová mintegy másfél évszázadon át, az 1800-as évek elejétől az 1960-as évekig temetkeztek.
Ebben a sírkertben nyugszanak a település egykori jómódú polgárságának képviselői, akik közt találunk ügyvédeket, orvosokat, bankárokat és más értelmiségieket, kis- és nagykereskedőket, Név szerint a Berg, a Heim, a Grósz, a Koch, a Kohn és a Schwartz családok tagjait. A sírkert szélén látható az a ravatalozó, mely a millennium idejében épült.
A helyi zsidóság is megszenvedte a holokausztot, a településről 108 zsidót szállítottak koncentrációs táborba, közülük csak kevesen élték túl a XX. század legszégyenletesebb drámáját.
A helyi önkormányzat holokauszt-emlékmű állítását tervezi, melyen nem csak a településről, hanem a környékről elhurcoltak neveit is fel kívánják sorolni.
Képek
A település további attrakciói
Földmunkás-mozgalmi emlékmű Battonya Battonyán a helyi agrárszocialista mozgalom legnagyobb megmozdulását emlékmű örökíti meg. Emlékmű, szobor Gulyagyep Battonya Kevesen tudják, hogy a hazai nem túl jelentős, sőt kifejezetten kihalófélben lévő földikutya-állomány egy része Battonyán található. Természeti József Attila szobra Battonya Számos településen található József Attila-szobor, ám kevés helység mondhatja el, hogy a költő többször is megfordult itt. Emlékmű, szobor Kaszinó Battonya A battonyai Korona Szálló és kaszinó az egykori járási székhely Battonya egyik ékessége volt. Műemlék Kőkereszt Battonya A szerb ortodox templom kertjének dísze az a kőkereszt, melyet 1829-ben állítottak. Emlékmű, szobor Kráter-tó Battonya Kísérteties, de nagyon békés – így jellemezték többen is a battonyai Kráter-tó környékét, mely egy ipari katasztrófa nyomán jött létre. Természeti Molnár-C. Pál Emlékház Battonya A szentek, a szép nők és a lovak festőjeként jegyzik a Battonyán született Molnár-C. Pált. Műemlék Református templom Battonya Battonyán 1883 óta áll a református gyülekezet eklektikus temploma. Vallás Szabadság-emlékmű Battonya A Vörös Hadsereg 1944-es bevonulásának harmincadik évfordulóján avatták a battonyai Szabadság-emlékművet. Emlékmű, szobor Szent György román ortodox templom Battonya Szent György napján ünneplik védőszentjüket a battonyai román ortodox hívők, akiknek temploma is a sárkányölő nevét viseli. Vallás Szerb ortodox templom Battonya Battonyát szerb telepesek alapították újra, közösségük máig is erősen jelen van a város életében, övék a legrégebbi helyi templom. Vallás