Mutasd a térképen › József Attila szobra
Számos településen található József Attila-szobor, ám kevés helység mondhatja el, főleg Békésben, hogy a költő többször is megfordult itt.
József Attila még makói középiskolás éveiben járt többször is Battonyán. A román ortodox vallású fiatalembernek ugyanis hittanvizsgát kellett tennie, s legközelebb itt volt erre módja. A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy az egykori Csanád megyében Makó után Battonya volt a legjelentősebb város ezidőtájt.
Egy, a témával foglalkozó tanulmány szerint az 1922-es és 1923-as vizsgáknak nem találták meg a nyomát, ám az bizonyos, hogy az akkor már szárnyait bontogató költő letette azokat, sőt battonyai látogatásai több versben, feljegyzésben előkerülnek.
Az ugyancsak József Attila nevét viselő művelődési központ előtt található mellszobrot 1990-ben avatták fel, beszédet Elek László orosházi irodalomtörténész mondott. Kelemen Kristóf alkotásának talapzatán ez olvasható: “A költő 1922-ben és 23-ban Battonyán tett osztályozó vizsgát görögkeleti vallástanból.”
Képek
A település további attrakciói
Földmunkás-mozgalmi emlékmű Battonya Battonyán a helyi agrárszocialista mozgalom legnagyobb megmozdulását emlékmű örökíti meg. Emlékmű, szobor Gulyagyep Battonya Kevesen tudják, hogy a hazai nem túl jelentős, sőt kifejezetten kihalófélben lévő földikutya-állomány egy része Battonyán található. Természeti Kaszinó Battonya A battonyai Korona Szálló és kaszinó az egykori járási székhely Battonya egyik ékessége volt. Műemlék Kőkereszt Battonya A szerb ortodox templom kertjének dísze az a kőkereszt, melyet 1829-ben állítottak. Emlékmű, szobor Kráter-tó Battonya Kísérteties, de nagyon békés – így jellemezték többen is a battonyai Kráter-tó környékét, mely egy ipari katasztrófa nyomán jött létre. Természeti Molnár-C. Pál Emlékház Battonya A szentek, a szép nők és a lovak festőjeként jegyzik a Battonyán született Molnár-C. Pált. Műemlék Református templom Battonya Battonyán 1883 óta áll a református gyülekezet eklektikus temploma. Vallás Szabadság-emlékmű Battonya A Vörös Hadsereg 1944-es bevonulásának harmincadik évfordulóján avatták a battonyai Szabadság-emlékművet. Emlékmű, szobor Szent György román ortodox templom Battonya Szent György napján ünneplik védőszentjüket a battonyai román ortodox hívők, akiknek temploma is a sárkányölő nevét viseli. Vallás Szerb ortodox templom Battonya Battonyát szerb telepesek alapították újra, közösségük máig is erősen jelen van a város életében, övék a legrégebbi helyi templom. Vallás Zsidó temető Battonya Battonya fejlődésében, polgárosodásában nagy szerepet játszott a helyi zsidóság. Vallás