Mutasd a térképen ›

Kőkereszt

A szerb ortodox templom kertjének dísze az a kőkereszt, melyet 1829-ben állítottak.

A szerb és a román ortodox egyházak hivatalos szétválását megelőzően épült a magas, impozáns kereszt a templom kertjében. A Hunyadi utcai műemlék anyaga rózsaszín márvány, stílusa klasszicista.

A közel két évszázad után is jó állapotban lévő, műemléki védelem alatt álló kereszten cirill betűs felirat található, mely a felállítás évéről tájékoztat.

Képek

A település további attrakciói

Battonya - Termál Strandfürdő Battonyai Termál Strandfürdő Battonya Négy medencével várja a pihenni, szórakozni vágyókat a battonyai termál strandfürdő. Fürdő, strand
Battonya - Földmunkásmozgalmi emlékmű Földmunkás-mozgalmi emlékmű Battonya Battonyán a helyi agrárszocialista mozgalom legnagyobb megmozdulását emlékmű örökíti meg. Emlékmű, szobor
Battonya - Gulyagyep - Forrás: Csathó András Gulyagyep Battonya Kevesen tudják, hogy a hazai nem túl jelentős, sőt kifejezetten kihalófélben lévő földikutya-állomány egy része Battonyán található. Természeti
Battonya - József Attila szobra József Attila szobra Battonya Számos településen található József Attila-szobor, ám kevés helység mondhatja el, hogy a költő többször is megfordult itt. Emlékmű, szobor
Battonya - Kaszinó Kaszinó Battonya A battonyai Korona Szálló és kaszinó az egykori járási székhely Battonya egyik ékessége volt. Műemlék
Battonya - Krátertó Kráter-tó Battonya Kísérteties, de nagyon békés – így jellemezték többen is a battonyai Kráter-tó környékét, mely egy ipari katasztrófa nyomán jött létre. Természeti
Battonya - Molnár-C. Pál Emlékház Molnár-C. Pál Emlékház Battonya A szentek, a szép nők és a lovak festőjeként jegyzik a Battonyán született Molnár-C. Pált. Műemlék
Battonya - Református templom Református templom Battonya Battonyán 1883 óta áll a református gyülekezet eklektikus temploma. Vallás
Battonya - Szabadság-emlékmű Szabadság-emlékmű Battonya A Vörös Hadsereg 1944-es bevonulásának harmincadik évfordulóján avatták a battonyai Szabadság-emlékművet. Emlékmű, szobor
Battonya - Szent György román ortodox templom Szent György román ortodox templom Battonya Szent György napján ünneplik védőszentjüket a battonyai román ortodox hívők, akiknek temploma is a sárkányölő nevét viseli. Vallás
Battonya - Szent Miklós görög katolikus templom Szent Miklós görög katolikus templom Battonya Battonya lakosságának egy százaléka vallotta magát görög katolikusnak a legutóbbi népszámláláson. Vallás
Battonya - Szentháromság római katolikus plébániatemplom Szentháromság római katolikus plébániatemplom Battonya 1810-ig a battonyai katolikus közösség a szomszédos Tornyához (ma Románia) tartozott. Vallás
Battonya - Szerb ortodox templom Szerb ortodox templom Battonya Battonyát szerb telepesek alapították újra, közösségük máig is erősen jelen van a város életében, övék a legrégebbi helyi templom. Vallás
Battonya - Sziondai gyep (Pécskai gyep) Forrás: Csathó András Sziondai gyep (Pécskai gyep) Battonya A Sziondai, más néven Pécskai gyep a legnagyobb kiterjedésű battonyai élőhelynek számít. Természeti
Battonya - Zsidó temető Zsidó temető Battonya Battonya fejlődésében, polgárosodásában nagy szerepet játszott a helyi zsidóság. Vallás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

/ 10

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!