Mutasd a térképen › Szabadság-emlékmű
A Vörös Hadsereg 1944-es bevonulásának harmincadik évfordulóján avatták a battonyai Szabadság-emlékművet.
A korabeli hivatalos álláspont szerint 1944. szeptember 23-án Battonyánál lépett be először az országba a Vörös Hadsereg. Erre utal a városban található Szabadság-emlékmű is.
A rab madár kiszabadulását ábrázoló emlékmű alkotója Madarassy Walter Munkácsy-díjas, érdemes művész szobrász. A műalkotást a harmincadik évfordulón, 1974-ben avatták fel.
A rendszerváltás után a szobor veszélybe került, de végül csak az ötágú csillagot távolították el róla.
Képek
A település további attrakciói
Földmunkás-mozgalmi emlékmű Battonya Battonyán a helyi agrárszocialista mozgalom legnagyobb megmozdulását emlékmű örökíti meg. Emlékmű, szobor
Gulyagyep Battonya Kevesen tudják, hogy a hazai nem túl jelentős, sőt kifejezetten kihalófélben lévő földikutya-állomány egy része Battonyán található. Természeti
József Attila szobra Battonya Számos településen található József Attila-szobor, ám kevés helység mondhatja el, hogy a költő többször is megfordult itt. Emlékmű, szobor
Kaszinó Battonya A battonyai Korona Szálló és kaszinó az egykori járási székhely Battonya egyik ékessége volt. Műemlék
Kőkereszt Battonya A szerb ortodox templom kertjének dísze az a kőkereszt, melyet 1829-ben állítottak. Emlékmű, szobor
Kráter-tó Battonya Kísérteties, de nagyon békés – így jellemezték többen is a battonyai Kráter-tó környékét, mely egy ipari katasztrófa nyomán jött létre. Természeti
Molnár-C. Pál Emlékház Battonya A szentek, a szép nők és a lovak festőjeként jegyzik a Battonyán született Molnár-C. Pált. Műemlék
Református templom Battonya Battonyán 1883 óta áll a református gyülekezet eklektikus temploma. Vallás
Szent György román ortodox templom Battonya Szent György napján ünneplik védőszentjüket a battonyai román ortodox hívők, akiknek temploma is a sárkányölő nevét viseli. Vallás
Szerb ortodox templom Battonya Battonyát szerb telepesek alapították újra, közösségük máig is erősen jelen van a város életében, övék a legrégebbi helyi templom. Vallás
Zsidó temető Battonya Battonya fejlődésében, polgárosodásában nagy szerepet játszott a helyi zsidóság. Vallás