Gádoros

Bár a legenda szerint a jelenlegi Gádorost alapító orosházi és szentesi telepesek megbánták döntésüket, utódaik mégis egy élhető nagyközséget varázsoltak ide, az Orosháza, Nagyszénás és Fábiánsebestyén által határolt területre.

Az újratelepítők 1826-ben érkeztek Rudnyánszy Sándor báró hívó szavára. Ekkor még Bánfalvának, illetve Bánomfalvának hívták a települést, ám 1901-ben visszakapta azt a nevet, amelyen már az 1400-as években említik: Gadoros-puszta, így, ékezet nélkül. Az elnevezés abból eredhet, hogy a korabeli templom része volt egy gádor, azaz előcsarnok – ezt később a régészeti feltárások meg is erősítették, mint ahogy azt is, hogy a tatárjárásig virágzó település volt e helyen.

Az elmúlt közel két évszázadban számos ismert személyiség született, élt, illetve hunyt el Bánfalván/Gádoroson. Justh Zsigmond írót is ide sorolhatjuk, bár ő a szomszédos Szentetornyán élt és alkotott (többek közt parasztszínházat szervezett), azonban síremléke Gádoroson található. Ugyancsak itt élt Udvardi Kossuth Lászlóné, aki a XIX. század két nagy személyiségéhez is kapcsolódik: nagyanyja Petőfi Sándor első szerelme volt, míg házassága révén a Kossuth családdal állt rokonságban.

A helyiek körében ugyancsak nagy tisztelet övezi a Bekes családot: Bekes Józsefnek vegyeskereskedése volt a községben, gyermekei pedig országos karriert futottak be: Békés József író, dramaturg lett, a nevéhez fűződik például a Ki Mit Tud? című népszerű vetélkedőműsor. Lánytestvérei közül Vass Márta (Bekes Iluska) újságíró lett, Varga Virág (Bekes Böce) pedig neves festőművész. Ugyancsak Gádoros szülötte Pisont István válogatott labdarúgó.

A nagyközség látnivalói közül kiemelkedik a Justh Zsigmond Emlékszoba, ahol a fiatalon elhunyt író életének főbb állomásai tekinthetők meg. Az épített értékek közül kiemelkedik a Kisboldogasszony Római Katolikus Templom. Ugyancsak Gádoros ékessége a székelykapu, az Anya gyermekével szobor, a legendás helyi orvos, dr. Hidasi László mellszobra, a már említett
Justh Zsigmond síremléke
, a millenniumi emlékmű, mely a korona felajánlását örökíti meg, valamint a helyiek megtekintésre ajánlják a Deák utcai zsidó temetőt is.

Az elmúlt évek során határon túl is híres gasztrofesztivállá nőtte ki magát a Gádorosi Nemzetközi Disznótoros Nap minden év első márciusi hétvégéjén.

Képek

Település attrakciói

Gádoros - Anya gyermekével Anya gyermekével Gádoros A gádorosi általános iskola udvarán található Szervátiusz Tibor alkotása, az Anya gyermekével. Emlékmű, szobor
Gádoros - Deák utcai zsidó temető Deák utcai zsidó temető Gádoros Több mint fél évszázadig temetkeztek Gádoroson a zsidó temetőben, mára már csak a helyi izraelita közösségre emlékeztet a hely. Vallás
Gádoros - Dr. Hidasi László mellszobra Dr. Hidasi László mellszobra Gádoros Gádoros történetének egyik legmegbecsültebb polgára volt dr. Hidasi László orvos, akinek nevét szobor és tér őrzi a nagyközségben. Emlékmű, szobor
Gádoros - Gádor emlékmű Gádor emlékmű Gádoros 1999 óta áll Gádoros főterén a Gádor emlékmű, Tóth Béla alkotása. Emlékmű, szobor
Gádoros - Gádorosi Nemzetközi Disznótoros Nap Gádorosi Nemzetközi Disznótoros Nap Gádoros A környék egyik rangos gasztofesztiváljává nőtte ki magát a Gádorosi Nemzetközi Disznótoros Nap. Ismétlődő rendezvény
Gádoros - Justh Zsigmond Emlékszoba Justh Zsigmond Emlékszoba Gádoros Bár csak 31 évet élt, mégis ott van a helye a magyar irodalom nagyjai közt Justh Zsigmondnak, aki Szentornyán született. Kiállítás
Gádoros - Justh Zsigmond mellszobra Justh Zsigmond mellszobra Gádoros Justh Zsigmondot Orosháza mellett Gádoros is magáénak vallja, ennek jegyében itt található síremléke, s itt látható az író mellszobra is. Emlékmű, szobor
Gádoros - Justh Zsigmond síremléke Justh Zsigmond síremléke Gádoros Gádoroson nyugszik a magyar irodalom egyik ifjú reménysége, aki mindössze 31 évet élt. Emlékmű, szobor
Gádoros - Kisboldogasszony Római Katolikus Templom Kisboldogasszony Római Katolikus Templom Gádoros Az egykori Bánomfalva, a mai Gádoros katolikus temploma 1891-ben épült, melyet 114 évvel később modernizáltak. Vallás
Gádoros - Milleniumi emlékmű: A korona felajánlása Milleniumi emlékmű: A korona felajánlása Gádoros Monumentális emlékművel köszöntötte a millenniumot Gádoros nagyközség, „A korona felajánlása” című alkotással. Emlékmű, szobor
Székelykapu Gádoros A torjai székely emberekkel való barátságot fejezi ki az a székelykapu, mely a gádorosi polgármesteri hivatal előtt található. Műemlék

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!