Mutasd a térképen ›

Szent György-templom (római katolikus)

1846-ban szentelték fel Mezőhegyes katolikus templomát, mely ötven évig a település egyetlen temploma volt, tekintve, hogy az itt élők nagy többsége a kezdetektől Róma követője.

A lovasok védőszentjéről, Szent Györgyről elnevezett templomot Handl Ferdinánd tervei alapján építették klasszicista stílusban. 220-férőhellyel rendelkezik és három harangja van.

A belső térben olyan festők művei láthatók, mint Molnár-C. Pál, Prokopp Péter, Pesky Géza és Herally György.

Az első mezőhegyesi katolikus papot, Gonzeczky Jánost 1849-ben Haynau kivégeztette, mert a szószékről olvasta fel a trónfosztó országgyűlési határozatot. Emlékét ma márványtábla őrzi a mezőhegyesi katolikus templom külső falán.

Képek

A település további attrakciói

Mezőhegyes - Angolpark Angolpark Mezőhegyes Hegyi juhar, japán aranyfenyő, magas kőris található a mezőhegyesi angolparkban, melynek a leghíresebb fája az a vérbükk. Természeti
Mezőhegyes - Déli reprezentatív kaszárnya Déli reprezentatív kaszárnya Mezőhegyes Agrár és ipartörténeti emlékként jegyzik a mezőhegyesi úgynevezett déli reprezentatív kaszárnyát. Műemlék
Mezőhegyes - Északi és Déli nagy diadalív Északi és Déli nagy diadalív Mezőhegyes Ha Mezőhegyes, akkor diadalívek. A városközpontban látható északi és déli diadalíveket Hild János tervezte. Emlékmű, szobor
Mezőhegyes - Evangélikus templom Evangélikus templom Mezőhegyes A település legfiatalabb temploma még hetven esztendős sincs, bár az evangélikus gyülekezet ennél jóval régebben működik a városban. Vallás
Mezőhegyes - Fedett lovarda Fedett lovarda a 200 éves platánfával Mezőhegyes Az ország legrégebbi, máig működő lovardájaként jegyzik a mezőhegyesi fedett lovardát. Műemlék
Mezőhegyes - Iskolamúzeum Iskolamúzeum Mezőhegyes A korabeli tanyai iskolák hangulatát élheti át (vagy újra?), aki ellátogat a mezőhegyesi iskolamúzeumba. Kiállítás
Mezőhegyes - Kocsimúzeum Kocsimúzeum Mezőhegyes Mezőhegyes egyik különleges látnivalója a kocsimúzeum, mely a lovas kultúra egy meghatározó részét mutatja be. Kiállítás
Mezőhegyes - Mezőhegyesi ménes Mezőhegyesi ménes Mezőhegyes Mezőhegyes országos és nemzetközi hírnevét egyértelműen a helyi ménes alapozta meg, mely a mai napig fontos vonzereje a kisvárosnak. Műemlék
Mezőhegyes - Ősplatán Ősplatán Mezőhegyes Mezőhegyes legismertebb természeti ékessége az ősplatán, melyet 1819-ben ültettek. Természeti
Mezőhegyes - Református templom Református templom Mezőhegyes Mezőhegyesen valamivel több, mint száz éve épült meg a református templom, ám Kálvin követőinek hitélete ennél korábbra tekint vissza. Vallás
Mezőhegyes - Vasútállomás Vasútállomás Mezőhegyes A mezőhegyesi vasútállomás megtekinthető a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, azaz a skanzenben. Műemlék
Mezőhegyes - Zabsiló Zabsiló Mezőhegyes A minőségi lótenyésztés fontos feltétele a minőségi takarmányozás, ezért épültek a XIX. század elején a zabsilók Mezőhegyesen. Műemlék

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

/ 10

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!