Mutasd a térképen ›

Nagykopáncs (Kopáncs-puszta) Árpád-kori temploma

Bár Tótkomlós és környéke történelme igazán részletesen csak a XVIII. század közepe óta ismert, a középkori életnek is akadnak bizonyítékai.

Ezek közül a leglátványosabb a nagykopáncsi Árpád-kori templom. A Tótkomlóshoz tartozó településrészen tekinthető meg az akkor még Mezőkopáncsnak nevezett falu XI. században épült, majd a XIII. században gótikus elemekkel bővített román stílusú temploma.

A történészek szerint a templomot az 1500-1600-as évekig használták, majd az enyészeté lett. 1935-ben a romokat rekonstruálták, majd 1998-ban rekonstruálni kellett a tetőszerkezetét, miután az leégett.

Képek

A település további attrakciói

Tótkomlós - Erzsébet liget: Kocsányos tölgyfa Erzsébet liget: Kocsányos tölgyfa Tótkomlós Az egyik legkedveltebb közösségi hely Tótkomlóson a város belterületén található Erzsébet-liget. Természeti
Tótkomlós - Evangélikus templom Evangélikus templom Tótkomlós A tótkomlósi evangélikus templom 1795 óta szolgálja a főként szlovák Luther-követők lelki életét. Vallás
Tótkomlós - Holokauszt emlékmű Holokauszt emlékmű Tótkomlós 2004 óta áll emlékmű az egykori tótkomlósi gettó előtt. A város számára komoly érvágást jelentett a holokauszt. Emlékmű, szobor
Tótkomlós - Komló szálló Komló Szálló Tótkomlós A Szálló a Komlóhoz elnevezésű műemlék épület volt Tótkomlós első emeletes háza, jelenleg használaton kívül áll. Műemlék
Tótkomlós - Néprajzi gyűjtemény Néprajzi gyűjtemény Tótkomlós Évtizedekig gyűjtötte a helyi szlováksággal kapcsolatos relikviákat a település evangélikus lelkésze, Koppány János. Kiállítás
Tótkomlós - Római katolikus templom Római Katolikus templom Tótkomlós Viszonylag későn, a XX. század elején önállósodtak a tótkomlósi katolikusok. Vallás
Tótkomlós - Rózsa Fürdő Rózsa Fürdő Tótkomlós Rózsaillatban, kellemes környezetben hűsölni, pihenni, szórakoztatni, gyógyulni - ezt kínálja vendégeinek a tótkomlósi Rózsa Fürdő. Fürdő, strand
Tótkomlós - Szent István szobor és díszkút Szent István szobor és díszkút Tótkomlós „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő” – áll a tótkomlósi Szent István szobor és díszkút talapzatán. Emlékmű, szobor
Tótkomlós - Néprajzi ház Szlovák Néprajzi Emlékház Tótkomlós A Szép utcában található a Szlovák Néprajzi Emlékház, mely helyet ad a Szokolay Sándor-emlékszobának is. Műemlék
Tótkomlós - Szlovák Tájház Szlovák Tájház, Szlovák Néprajzi Gyűjtemény Tótkomlós Tótkomlóson több gyűjtemény is őrzi a több mint két és fél évszázados szlovák kultúra hagyományait, ezek egyike a Szlovák Tájház. Műemlék
Tótkomlós - Tanyamúzeum Tanyamúzeum Tótkomlós A rendkívül gazdag tótkomlósi néprajzi gyűjtemény egyik különlegessége a kardoskúti út mentén található Tanyamúzeum. Műemlék
Tótkomlós - Újratelepítési emlékmű Újratelepítési emlékmű Tótkomlós 2007 óta áll Tótkomlóson az újratelepítési emlékmű, melyet nagyrészt anyaországi támogatással hoztak létre. Emlékmű, szobor

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

/ 10

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!