Mutasd a térképen ›

Holokauszt emlékmű

2004 óta áll emlékmű az egykori tótkomlósi gettó előtt. A város számára komoly érvágást jelentett a holokauszt.

Az akkori nagyközségben 1944. június 20-án gyűjtötték össze a helyi zsidókat az e célra kialakított gettóba. Összesen 124 főt tereltek be ide a 160 fős közösségből, a munkaképes férfiak nagy része ekkor már munkaszolgálatos volt. Néhány nap múlva a békéscsabai gyűjtőtáborba vitték őket sok más Békés megyei zsidóval együtt, majd haláltáborokba kerültek.

A népirtásnak 39 tótkomlósi felnőtt és 23 gyermek esett áldozatul, 17-en munkaszolgálat során vesztették életüket.

Rájuk emlékeztet az az emlékmű, mely a Fő téren, az egykori gettó helyén található. Ennek egyik különlegessége, hogy Magyarországon máshol nincs főtéri holokauszt-emlékmű.

A tótkomlósi zsidóság élete több irodalmi műből visszaköszön: Benedek István Gábor és Závada Pál munkáiban részletesen olvashatunk róluk, egy fiatal gimnazista, Balogh István pedig történészi igényességgel dolgozta fel mind a helyi, mind a Békés megyei zsidóság sorsát.

Képek

A település további attrakciói

Tótkomlós - Erzsébet liget: Kocsányos tölgyfa Erzsébet liget: Kocsányos tölgyfa Tótkomlós Az egyik legkedveltebb közösségi hely Tótkomlóson a város belterületén található Erzsébet-liget. Természeti
Tótkomlós - Evangélikus templom Evangélikus templom Tótkomlós A tótkomlósi evangélikus templom 1795 óta szolgálja a főként szlovák Luther-követők lelki életét. Vallás
Tótkomlós - Komló szálló Komló Szálló Tótkomlós A Szálló a Komlóhoz elnevezésű műemlék épület volt Tótkomlós első emeletes háza, jelenleg használaton kívül áll. Műemlék
Tótkomlós - Árpádkori templom Nagykopáncs (Kopáncs-puszta) Árpád-kori temploma Tótkomlós Bár Tótkomlós és környéke történelme igazán részletesen csak a XVIII. század közepe ismert, a középkori életnek is akadnak bizonyítékai. Vallás
Tótkomlós - Néprajzi gyűjtemény Néprajzi gyűjtemény Tótkomlós Évtizedekig gyűjtötte a helyi szlováksággal kapcsolatos relikviákat a település evangélikus lelkésze, Koppány János. Kiállítás
Tótkomlós - Római katolikus templom Római Katolikus templom Tótkomlós Viszonylag későn, a XX. század elején önállósodtak a tótkomlósi katolikusok. Vallás
Tótkomlós - Rózsa Fürdő Rózsa Fürdő Tótkomlós Rózsaillatban, kellemes környezetben hűsölni, pihenni, szórakoztatni, gyógyulni - ezt kínálja vendégeinek a tótkomlósi Rózsa Fürdő. Fürdő, strand
Tótkomlós - Szent István szobor és díszkút Szent István szobor és díszkút Tótkomlós „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő” – áll a tótkomlósi Szent István szobor és díszkút talapzatán. Emlékmű, szobor
Tótkomlós - Néprajzi ház Szlovák Néprajzi Emlékház Tótkomlós A Szép utcában található a Szlovák Néprajzi Emlékház, mely helyet ad a Szokolay Sándor-emlékszobának is. Műemlék
Tótkomlós - Szlovák Tájház Szlovák Tájház, Szlovák Néprajzi Gyűjtemény Tótkomlós Tótkomlóson több gyűjtemény is őrzi a több mint két és fél évszázados szlovák kultúra hagyományait, ezek egyike a Szlovák Tájház. Műemlék
Tótkomlós - Tanyamúzeum Tanyamúzeum Tótkomlós A rendkívül gazdag tótkomlósi néprajzi gyűjtemény egyik különlegessége a kardoskúti út mentén található Tanyamúzeum. Műemlék
Tótkomlós - Újratelepítési emlékmű Újratelepítési emlékmű Tótkomlós 2007 óta áll Tótkomlóson az újratelepítési emlékmű, melyet nagyrészt anyaországi támogatással hoztak létre. Emlékmű, szobor

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

/ 10

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!