Mutasd a térképen ›

Gyopárosfürdő

A 2004-ben átadott, egész évben működő gyógy-, park- és élményfürdő valódi háromgenerációs pihenőhellyé vált az elmúlt esztendőkben, melyet nem csak országosan, hanem nemzetközi szinten is jegyeznek.

A háromgenerációs esetünkben azt jelenti, hogy nem csak a klasszikus fürdő és wellness szolgáltatásokat igénybe vevők találják meg a számukra megfelelő szolgáltatást, hanem a gyógyulni vágyók, illetve a dinamikusabb, extrémebb szórakozást igénylő fiatalok is.

A város 3 kilométerre, a Gyopáros-tó partján található “Az Alföld gyöngye”-ként jegyzett üdülőhely. A három tóból álló tórendszer 1869-től vált közismertté, mint gyógyhatású fürdő, melynek adottságait később strand és fürdő létesítésével használták ki.

Az élményfürdő több mint 6000 négyzetméteren várja a vendégeket, akiknek komfortérzetét javítja, hogy egy belépővel valamennyi élményelemet, illetve a parkfürdőt korlátlanul használhatják.

Az élményfürdőben hét beltéri és kültéri élménymedence működik, az élményt különböző elemek fokozzák, többek közt csobbanók, sodrófolyosók, vízágyúk, nyakzuhanyok, buzgárok, gejzírek. Nyolc hagyományos és különleges szauna várja továbbá a pihenni vágyókat, ezen túl pezsgőmedence, jakuzzik, zárt és nyitott csúszda áll rendelkezésre, a parkfürdőben uszoda, további felnőtt- és gyermekmedencék találhatók.

Lehetőség van ezen túl éjszakai fürdőzésre, szolárium igénybe vételére, csónakázásra, vízibiciklizésre. A fürdőben gyermek-, termál-, gyógy-, úszó-, torna-medence, súlyfürdő, tanmedence, élmény-, szaunamedence áll rendelkezésre.

Ha pedig nyugalomra vágyik, a gyopárosi parkerdő és a tórendszer nagyszerű lehetőséget nyújt egy sétára, kocogásra, kerékpározásra vagy akár egy nordic walking sétára.

A gyopárosi gyógyvíz elsősorban különböző gyulladásos, reumatikus, mozgásszervi, és ízületi bántalmak, nőgyógyászati panaszok gyógyítására alkalmas, de rehabilitációra is ajánlják, többek közt műtétek után. A gyógyfürdőben lehetőség van egyebek közt a következőkre: súlyfürdő, szénsavas fürdő, gyógymasszázs, komplex fürdőgyógyászati ellátás.

A fürdő hivatalos weboldala: http://gyoparosfurdo-oroshaza.hu

Képek

A település további attrakciói

Orosháza - Darvas József Emlékház Darvas József Emlékház Orosháza A Dumitrás-ház, Darvas József író-politikus emlékhelye, mely nevét az eredeti családnévről kapta. Kiállítás
Orosháza - Eötvös József szobor Eötvös József szobor Orosháza Az orosházi Eötvös József-szobor a róla elnevezett téren az ugyancsak a nevét viselő iskola előtt áll. Emlékmű, szobor
Orosháza - Evangélikus templom Evangélikus templom Orosháza 1786 óta áll az orosházi evangélikus templom, melyet 1830-as években bővítettek és így nyerte el jelenlegi formáját. Vallás
Orosháza - Geist Gáspár-kastély Geist Gáspár-kastély Orosháza 1760 óta tartozik Orosházához Kiscsákó, mely földrajzilag Nagyszénáshoz, illetve Kondoroshoz esik közelebb. Kastély
Orosháza - Gellértegyháza történelmi park Gellértegyháza Történelmi Park Orosháza A gellértegyházi szabadidőpark jelenleg is alkalmas rendezvények, összejövetelek megtartására. Park
Gyopárosi Déli-tó Orosháza A horgászok számára valóságos paradicsom a gyopárosi Déli tó. Horgászat
Holecska József-féle bokortanya Orosháza Hogyan éltek a tanyai emberek száz évvel ezelőtt? Megtudhatja, ha néhány órát vagy akár több napot eltölt az orosházi Holecska-tanyán. Műemlék
Orosháza - Homokbánya tó Homokbánya tó Orosháza Annak ellenére, hogy Orosháza és környéke nem mondható vizes környéknek, a horgászok azonban nem panaszkodhatnak. Horgászat
Orosháza - Honvédelmi Emlékszoba Honvédelmi Emlékszoba Orosháza Ma már csak néhány régi épület emlékeztet arra, hogy Orosháza korábban jelentős katonai központ volt. Emlékmű, szobor
Orosháza - Katolikus templom Katolikus templom Orosháza Orosházán a katolikus telepesek 1782-ben építették meg első templomukat. Vallás
Kopjafa Orosháza A néptanítók érdemeire figyelmeztet az a kopjafa, mely az egykori cinkusi tanyai iskola helyén áll. Emlékmű, szobor
Orosháza - Kossuth szobor Kossuth szobor Orosháza Békés megye első, a világ 41. Kossuth-szobra található Orosházán, 2012 óta új helyen. Emlékmű, szobor
Orosháza - Kútmúzeum Kútmúzeum Orosháza Saját kategóriájában több alkalommal is elnyerte „Az év múzeuma” címet az orosházi Kútmúzeum. Kiállítás
oroshaza-monori_csarda-01 Monori csárda Orosháza A korabeli alföldi betyárok kedvelték az útmenti csárdákat, ezek közé tartozott a jelenleg kihasználatlan Monori csárda is. Műemlék
Orosháza - Főtér Orosházi főtér Orosháza Aki hosszabb idő után tér vissza Orosházára, alaposan elcsodálkozik a megújult városközpont láttán: de hiszen itt a Hotel Alföld állt... Szociális
Orosháza - Orosházi piac Orosházi piac Orosháza Egykori mezővárosként Orosházán nagy hagyományai vannak a piacozásnak. Szociális
oroshaza-sajtkeszito-01 Orosházi sajtkészítő műhely Orosháza A kenyér, a libamáj, az orosházi leves mellett az orosházi sajt is felkerült a gasztroturizmus térképére. Kisipar
Orosháza - Panoráma Kilátó Panoráma Kilátó Orosháza Egyesek szerint a Gyopárosfürdő szimbóluma az a régi víztorony, melyet néhány esztendeje kilátónak alakítottak át. Kiállítás
Rágyánszky Arborétum Orosháza Tudta Ön, hogy hazánkban kizárólag Orosházán található meg a chilei Araucaria fenyőfa? Park
Orosháza - Szántó Kovács János Múzeum Szántó Kovács János Múzeum Orosháza Az orosházi Szántó Kovács János Múzeum alapjait egy iskolai gyűjtemény jelentette, melyet 1927-ben láthatott elsőként a nagyközönség. Kiállítás
Orosháza - Szent István szobor Szent István szobor Orosháza 2000-ben, a millennium évében avatták fel az orosházi Szent István-szobrot. Emlékmű, szobor
Téglagyári tavak Orosháza A város közkedvelt horgászhelyeinek egyike az úgynevezett téglagyári tavak, mely 11 hektáron biztosít kellemes környezetet a pecásoknak. Horgászat
Orosháza - Történelmi Emlékpark Történelmi Emlékpark Orosháza Kevesen tudják, hogy eredetileg a „Fájdalom kapuja” a címe annak a műalkotás-együttesnek, mely immár két évtizede áll Orosházán. Park
Orosháza - Városi képtár Városi képtár Orosháza Az egykori Bille-házat alakították át városi képtárrá Orosházán, ahol jelenleg hét állandó és több időszaki tárlat tekinthető meg. Kiállítás
1 értékelés sorbarendezése: Dátum Értékelés
  1. Kővári Tamás Értékelés: 10/10
    1

    Az ország egyik legjobb fürdője. Télen élményfürdő korrekt szaunaparkkal, nyáron meg ott a strand a hideg vizű medencékkel. Titkos tipp az 50m-es versenymedence, ahol este alig néhányan úsznak.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

/ 10

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!