Mutasd a térképen ›

Gellértegyháza Történelmi Park

Bár a gellértegyházi szabadidőpark jelenleg is alkalmas rendezvények, összejövetelek megtartására, még koránt sincs abban az állapotában, ahogy lelkes lokálpatrióták megálmodták azt.

Orosháza egykor Újosztásnak nevezett településrészén korábban katonai lőtér, majd illegális szemétlerakó rombolta a környezetet, holott ez a környék valaha emberek éltek. Mindezt egy ötvenes évekbeli ásatás bizonyítja, s nagy valószínűséggel Gellértegyházának nevezték az Árpdá-kori települést.

Ennek jegyében alakult meg a rendszerváltást követően a Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány, mely nagyszabású terveket készített a terület hasznosítására: olyan szabadidős programhelyszínt álmodtak ide, és dolgoznak a megvalósításán, mint kalandpark, állatsimogató, korcsolyapálya, mindezekhez szálláshelyek és egyéb infrastrukturális szolgáltatások kapcsolódnának.

Mivel hosszú távon akár milliárdosra rúgó elképzelésekről van szó, ezért a lokálpatrióták alkotta civil szervezet a fokozatosság elvét érvényesíti, lépésről lépésre valósítják meg elképzeléseiket, melyek már most egy jól kihasználható Gellértegyházát eredményeztek.

Képek

A település további attrakciói

Orosháza - Darvas József Emlékház Darvas József Emlékház Orosháza A Dumitrás-ház, Darvas József író-politikus emlékhelye, mely nevét az eredeti családnévről kapta. Kiállítás
Orosháza - Eötvös József szobor Eötvös József szobor Orosháza Az orosházi Eötvös József-szobor a róla elnevezett téren az ugyancsak a nevét viselő iskola előtt áll. Emlékmű, szobor
Orosháza - Evangélikus templom Evangélikus templom Orosháza 1786 óta áll az orosházi evangélikus templom, melyet 1830-as években bővítettek és így nyerte el jelenlegi formáját. Vallás
Orosháza - Geist Gáspár-kastély Geist Gáspár-kastély Orosháza 1760 óta tartozik Orosházához Kiscsákó, mely földrajzilag Nagyszénáshoz, illetve Kondoroshoz esik közelebb. Kastély
Orosháza - Gyopárosi Gyógy-, Park- és Élményfürdő Gyopárosfürdő Orosháza A 2004-ben átadott, egész évben működő gyógy-, park- és élményfürdő valódi háromgenerációs pihenőhellyé vált az elmúlt esztendőkben. Fürdő, strand
Gyopárosi Déli-tó Orosháza A horgászok számára valóságos paradicsom a gyopárosi Déli tó. Horgászat
Holecska József-féle bokortanya Orosháza Hogyan éltek a tanyai emberek száz évvel ezelőtt? Megtudhatja, ha néhány órát vagy akár több napot eltölt az orosházi Holecska-tanyán. Műemlék
Orosháza - Homokbánya tó Homokbánya tó Orosháza Annak ellenére, hogy Orosháza és környéke nem mondható vizes környéknek, a horgászok azonban nem panaszkodhatnak. Horgászat
Orosháza - Honvédelmi Emlékszoba Honvédelmi Emlékszoba Orosháza Ma már csak néhány régi épület emlékeztet arra, hogy Orosháza korábban jelentős katonai központ volt. Emlékmű, szobor
Orosháza - Katolikus templom Katolikus templom Orosháza Orosházán a katolikus telepesek 1782-ben építették meg első templomukat. Vallás
Kopjafa Orosháza A néptanítók érdemeire figyelmeztet az a kopjafa, mely az egykori cinkusi tanyai iskola helyén áll. Emlékmű, szobor
Orosháza - Kossuth szobor Kossuth szobor Orosháza Békés megye első, a világ 41. Kossuth-szobra található Orosházán, 2012 óta új helyen. Emlékmű, szobor
Orosháza - Kútmúzeum Kútmúzeum Orosháza Saját kategóriájában több alkalommal is elnyerte „Az év múzeuma” címet az orosházi Kútmúzeum. Kiállítás
oroshaza-monori_csarda-01 Monori csárda Orosháza A korabeli alföldi betyárok kedvelték az útmenti csárdákat, ezek közé tartozott a jelenleg kihasználatlan Monori csárda is. Műemlék
Orosháza - Főtér Orosházi főtér Orosháza Aki hosszabb idő után tér vissza Orosházára, alaposan elcsodálkozik a megújult városközpont láttán: de hiszen itt a Hotel Alföld állt... Szociális
Orosháza - Orosházi piac Orosházi piac Orosháza Egykori mezővárosként Orosházán nagy hagyományai vannak a piacozásnak. Szociális
oroshaza-sajtkeszito-01 Orosházi sajtkészítő műhely Orosháza A kenyér, a libamáj, az orosházi leves mellett az orosházi sajt is felkerült a gasztroturizmus térképére. Kisipar
Orosháza - Panoráma Kilátó Panoráma Kilátó Orosháza Egyesek szerint a Gyopárosfürdő szimbóluma az a régi víztorony, melyet néhány esztendeje kilátónak alakítottak át. Kiállítás
Rágyánszky Arborétum Orosháza Tudta Ön, hogy hazánkban kizárólag Orosházán található meg a chilei Araucaria fenyőfa? Park
Orosháza - Szántó Kovács János Múzeum Szántó Kovács János Múzeum Orosháza Az orosházi Szántó Kovács János Múzeum alapjait egy iskolai gyűjtemény jelentette, melyet 1927-ben láthatott elsőként a nagyközönség. Kiállítás
Orosháza - Szent István szobor Szent István szobor Orosháza 2000-ben, a millennium évében avatták fel az orosházi Szent István-szobrot. Emlékmű, szobor
Téglagyári tavak Orosháza A város közkedvelt horgászhelyeinek egyike az úgynevezett téglagyári tavak, mely 11 hektáron biztosít kellemes környezetet a pecásoknak. Horgászat
Orosháza - Történelmi Emlékpark Történelmi Emlékpark Orosháza Kevesen tudják, hogy eredetileg a „Fájdalom kapuja” a címe annak a műalkotás-együttesnek, mely immár két évtizede áll Orosházán. Park
Orosháza - Városi képtár Városi képtár Orosháza Az egykori Bille-házat alakították át városi képtárrá Orosházán, ahol jelenleg hét állandó és több időszaki tárlat tekinthető meg. Kiállítás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

/ 10

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!