Mutasd a térképen ›

Szent Kornélia kápolna

Dombegyháza határában, az úgynevezett Kriptáj-halom előtt található a Szent Kornélia kápolna, melyet az egykori Csanád megyei főispán, Lonovics József és az ünnepelt operaénekesnő, Hollósy Kornélia dédunokája épített újra 1996-97-ben.

A korábban itt található kápolna kriptája 1942-ig volt a Lonovics család temetkezési helye, ám a háború után teljesen elpusztították azt, még a halottak, köztük a nemzetközi szinten is ünnepelt Hollósy Kornélia földi maradványait sem kímélték.

Dr. Bisztray Tamásné, született Csáky Kornélia, a házaspár dédunokája kárpótlás révén visszakapta ősei földjét, majd elhatározta, hogy helyreállíttatja a kápolnát.

A munkálatokkal Tasnády Károly békéscsabai építészmérnököt és Marosán György battonyai építőmestert bízták meg, az oltárképet pedig Patay László készítette.

Az alapkövet Bajnai István esperes helyezte el, az elkészült kápolnát Gyulay Endre püspök szentelte meg 1997. október 11-én.

A dombegyházi Szent Kornélia kápolna késői klasszicista stílusban épült meg, magassága a toronnyal együtt valamivel több, mint hét méter. Hossza 6,15 méter, belső alapterülete 15 négyzetméter.

Képek

A település további attrakciói

Birtokkereszt Dombegyház Több évtized után ismét áll a Birtokkereszt Dombegyház határában. Emlékmű, szobor
Dombegyház - Kunhalmok Kunhalmok Dombegyház A kunhalmok (kurgánok) Dél-Békés rendkívül izgalmas képződményei, ezek közül az egyik Dombegyház határában található. Természeti
Dombegyház - Római Katolikus Templom Római katolikus templom Dombegyház A többségében katolikusok lakta Dombegyház jelenlegi temploma 1885-ben épült. Vallás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

/ 10

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!