Mutasd a térképen ›

Kunhalmok

A kunhalmok (kurgánok) Dél-Békés rendkívül izgalmas képződményei, ezek közül az egyik legjelentősebb Dombegyház határában található.

Kutatások szerint korábban valóságos kurgánrendszer helyezkedett el ezen a tájon, a mai Dombegyház területén legalább tizenhárom. Ezek közül a legjelentősebb a megmaradt Kriptáj-, azaz Kripta-halom, mely az úgynevezett Cigányka-ér partján található. Ennek magassága nyolc és fél méter, úgynevezett palástmérete száz méter.

A halom keleti oldalán található a Szent Kornélia kápolna, melyet a rendszerváltás után építettek újjá, ugyanis az egykori Lonovics-kriptát teljesen tönkretették a szocializmus éveiben, még a halottak csontjait sem kímélve. Az 1800-as évek elején ugyanis a tulajdonos Lonovics-család kriptát épített ide, ahová 1942-ig temetkezett a család. Itt nyugszik többek közt Hollósi Kornélia operaénekesnő, illetve férje, Lonovics József Csanád megyei főispán. A rendszerváltás utána leszármazottak, a Bisztray család szerezte meg a korábbi Lonovics-birtokot és helyreállították a nemesi temetkezési helyet.

Képek

A település további attrakciói

Birtokkereszt Dombegyház Több évtized után ismét áll a Birtokkereszt Dombegyház határában. Emlékmű, szobor
Dombegyház - Római Katolikus Templom Római katolikus templom Dombegyház A többségében katolikusok lakta Dombegyház jelenlegi temploma 1885-ben épült. Vallás
Dombegyház - Kápolna Szent Kornélia kápolna Dombegyház Dombegyháza határában, az úgynevezett Kriptáj-halom előtt található a Szent Kornélia kápolna. Vallás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

/ 10

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!