Mutasd a térképen ›

Római katolikus templom

A Magyarok Nagyasszonya névre keresztelték Pusztaföldvár 1907-ben épült katolikus templomát.

Előzőleg azonban volt már templomuk a helyi katolikusoknak, akik 1841-ben telepítették újjá a falut. Az első szent hely 1876-ban épült fel – ekkor még Csanádapácához tartozott a gyülekezet. 1897-ben lettek önállóak, majd 1907-ben megépült a jelenlegi templom.

A hatvanas és hetvenes években végeztek rajta nagyobb felújítást, majd 2002-ben új tetőt kapott, végül a 2010-es években nagyszabású belső felújítást hajtottak végre rajta, miután falai salétromossá váltak és statikailag is leromlott az állaga.

Képek

A település további attrakciói

Pusztaföldvár - Evangélikus templom Evangélikus templom Pusztaföldvár 1913 óta van templomuk a pusztaföldvári evangélikusoknak. Vallás
Pusztaföldvár - Tatársánc Tatársánc Pusztaföldvár Elnevezése szerint a tatárokhoz kapcsolódik a Pusztaföldvár határában található Tatársánc, valójában még az ókorban építették. Természeti

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

/ 10

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!