A környező települések templomai között az egyik legnagyobb a csanádapácai katolikus templom.
Az 1859-ben épült Nagyboldogasszony Római Katolikus Templom alapkövét a temesvári püspök helyezte el egy évvel korábban. A 28 méter magas és 41 méter hosszú templomot száz év múlva, 1959-ben újították fel kívül és belül.
Újabb felújítási munkálatok következtek 1991-92-ben, majd 2011-ben viharkár érte a templom tetőszerkezetét, mely új borítást kapott.
Jelenleg teljes pompájában ragyog, ugyanis 2012-13-ban újabb nagyszabású felújítási munkálatokat végeztek rajta.
A csanádapácai katolikus közösség 1836 óta rendelkezik önálló egyházközséggel, legnagyobb ünnepük az augusztus közepén esedékes búcsú.
Képek
A település további attrakciói
Helytörténeti gyűjtemény Csanádapáca A dohánykertészek által alapított Csanádapáca lakói büszkék múltjukra, mi több, minél részletesebben meg is kívánják ismerni azt. Kiállítás
Zsidó temető Csanádapáca Akárcsak a környező településeken, úgy Csanádapácán is nagyban hozzájárultak a falu virágzásához az itt élő zsidó polgárok. Vallás