Mutasd a térképen ›

Helytörténeti gyűjtemény

A dohánykertészek által alapított Csanádapáca lakói büszkék múltjukra, mi több, minél részletesebben meg is kívánják ismerni azt.

Ennek jegyében állt össze az a helytörténeti gyűjtemény, melyet lelkes lokálpatrióták gondoznak, illetve tartanak karban Zsikai Rajmund Péter tanár, helytörténész vezetésével. A község két évszázados története tárul fel az előtt, aki megtekinti a gyűjteményt a helyi Arany János Művelődési Ház második emeletén található kiállítóhelyen.

A Szent Gellért úti kiállítás munkanapokon 8 és 15 óra között látható, de akinek ez az időpont nem alkalmas, előzetesen bejelentkezhet a +36 (68) 520-202-es, vagy a 06 (20) 227-7831-es telefonszámon. Ha pedig valaki tárlatvezetést kér, megteheti ezt ugyanezeken a számokon.

A gyűjtemény korántsem teljes, folyamatosan bővül, ezért a helytörténészek várják a további relikviákat (fotókat, dokumentumokat, tárgyi emlékeket) a muzeum@csanadapaca.hu e-mail címen.

Képek

A település további attrakciói

Csanádapáca - Római katolikus templom Római katolikus templom Csanádapáca A környező települések templomai között az egyik legnagyobb a csanádapácai katolikus templom. Vallás
Csanádapáca - Zsidó temető Zsidó temető Csanádapáca Akárcsak a környező településeken, úgy Csanádapácán is nagyban hozzájárultak a falu virágzásához az itt élő zsidó polgárok. Vallás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

/ 10

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!