Mutasd a térképen ›

Sarlós Boldogasszony római katolikus templom

A békéssámsoniak közel ötven százaléka katolikus a legutóbbi népszámlálás adatai szerint, így hitéletük is aktívnak mondható.

Közel kétszáz éves templomukat Sarlós Boldogasszony tiszteletére emelték a falut benépesítő dohánykertészek. Az 1825-ös templomépítés után következett az 1827-es toronyépítés.

Az idők során a templomot több alkalommal is felújították Róma helyi követői, akik egyébként 1939 óta tartoznak a Szeged-Csanádi egyházmegyéhez, ezen belül is a Békési Főesperesség Orosházi Esperességéhez.

Képek

A település további attrakciói

Békéssámson - A békéssámsoni református gyülekezet temploma A békéssámsoni református gyülekezet temploma Békéssámson Békéssámson múltjának egyik ékessége a helyi református közösség temploma, melyet 1872-ben építettek meg. Vallás
Békéssámson - A békéssámsoni légikatasztrófa emlékműve Békéssámsoni légikatasztrófa emlékműve Békéssámson Nem jutottak el Constancába azok a német turisták, akiknek repülőgépe a békéssámsoni répaföldbe zuhant. Emlékmű, szobor
Békéssámson - Első világháborús emlékmű Első világháborús emlékmű Békéssámson Az ország legjelentősebb első világháborús emlékművei közt jegyzik a békéssámsonit, melyet 1926-ban állítottak fel. Emlékmű, szobor
Békéssámson - Magtár Magtár Békéssámson Békéssámson két műemléki védettségű építménnyel büszkélkedhet, az egyik – a Török-híd mellett – a magtár. Műemlék
Békéssámson - Székelykapu Székelykapu Békéssámson Békéssámson egyik ékessége az a székelykapu, mely a liget bejáratánál található. Műemlék
Békéssámson - Török-híd Török-híd Békéssámson A törökökről nevezték el, de nagy valószínűséggel a törökök kiűzése után emelték a Száraz-ér fölé a Török-hidat. Műemlék

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

/ 10

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!