A környező településekhez hasonlóan Kunágotán is gazdag kultúrkincset hagytak maguk után a zsidók, akik egészen a holokausztig megbecsült polgárai voltak a falunak.
Kunágotán ortodox zsidó közösség működött, mára egykori temetőjük tanúskodik az itt töltött időszakról. Ezt a falut sem kerülte el az emberiség egyik legszégyenteljesebb népirtása, 1944 nyarán a helyi zsidó családokat Auschwitzba hurcolták. Összesen hetvenen voltak, közülük csak tízen élték túl a holokausztot, ám nem kívántak tovább Kunágotán élni.
A zsidó temető a régi református temető szélén fekszik, kiemelt jelentőségű zsidó épített emlékként tartják nyilván.
Balogh István Békés békétlenség című kötetében részletesen feldolgozza a holokauszt Békés megyei történetét, benne érintve a kunágotai történéseket is.
Képek
A képeket készítette: Páli Józsefné