Battonya környéke bővelkedik az emberi kéztől szinte érintetlen, ezáltal természeti értékekben gazdag területekkel. Ezek egyike a kistompai löszrét.
A mintegy 21 hektáros terület kezelője a Körös-Maros Nemzeti Park, mely rendkívül gondosan ügyel az itt található növény- és állatvilág értékeire, például kizárólag csak kísérővel látogatható a löszrét, előzetes bejelentés után.
A város központjától közel tíz kilométerre található a terület, mely nagy valószínűség szerint azért maradhatott érintetlen, mert nehezen megközelíthető, ugyanis a Száraz-ér három oldalról öleli át, melybe itt folyik bele a Cigányka-ér.
A környék legjellegzetesebb védett állata, a földikutya itt is megtalálható, illetve többek közt a magyar tarsza, az ájtatos manó, a poszméh, a sisakos sáska, és a fürj a legjellegzetesebb állatfajták. Növényvilágának jellemző fajtái: szennyes ínfű, pusztai meténg, karcsú kerep, mirigyes kakascímer, macskahere, vetővirág, kunkorgó árvalányhaj és öldöklő aszat.
A kora tavaszi vonulás közben a darvak is előszeretettel pihennek a réten és környékén.