Mutasd a térképen ›

Bányatavak

A „középső”, az „öreg” és a „nagy” tó – így nevezik azokat a kevermesi bányatavakat, melyek országos szinten jegyzett horgászparadicsomok.

A község határában lévő bányatavak kezelője a helyi horgászegyesület, mely a megfelelő körülmények kialakításával, szakszerű telepítéssekkel, versenyek szervezésével teszi még vonzóbbá a horgászhelyeket.

A kifogható halak fajtái is rendkívül széleskörűek: ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, balin, busa, sügér, törpeharcsa, naphal akadhat a hálóra megfelelő kitartás esetén.

S hogy a horgászszerencse nem kerüli el az ide járókat, egy 2010-es lapbeszámoló a bizonyíték: a megyei lap megírta, hogy június végén az egyik versenyen valóságos “halszörny” akadt horogra: egy több mint kétméteres, 72 kilós lesőharcsát fogott ki egy hattagú csapat, melynek tagjai voltak: Urbán János, ifjabb Urbán János, Albert Katalin, Bíró János, Karasz Péter, Polgár Zsolt, mégpedig úgynevezett stupek-módszerrel, azaz dupla nullás horgot, 700-as harcsázóbotot, 60-as orsót és 40-es fonott zsinórt használtak.

Képek

A település további attrakciói

Kevermes - Milleniumi Emlék Park Milleniumi Emlék Park Kevermes Emlékművel és emlékparkkal emlékeztek az államalapítása Kevermesen. Park
Kevermes - Park világháborús elmékművel Park világháborús elmékművel Kevermes Kevermesen méltó módon emlékeznek meg mind az első, mind a második világháborúk helyi áldozatairól. Emlékmű, szobor
Kevermes - Római-katolikus templom Római-katolikus templom Kevermes A kevermesieknek nem volt szerencséjük első templomukkal, ugyanis az néhány évvel építése után összedőlt, ám a helyére újat építettek. Vallás
Kevermes - Tiszti laktanya Tiszti laktanya Kevermes Kevesen tudják, hogy Kevermes egykor szerepelt Magyarország katonai térképén, erről tanúskodik a helyi pavilon, azaz tiszti laktanya. Műemlék

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

/ 10

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!