Medgyesegyháza

Békés megye egyik legfiatalabb városa mindössze néhány esztendeje viseli ezt a rangot, viszont annál régebben nevezik a dinnye fővárosának. Nem csak azért, mert a helyiek és a környező települések lakói számára a fő megélhetést a dinnyetermesztés jelenti, s innen származik a hazai termelés túlnyomó része, hanem mert a Medgyesegyházi Dinnyefesztivál messze földön híres esemény.

A medgyesegyháziak ősei azonban sokat szenvedtek a jelenlegi eredményekért.

A levéltári források 1418-ban említik először Medgyesegyházát, mégpedig mint a gyulai vár fennhatósága alá tartozó területet. A Maróthi család után Mátyás király, majd fia, Corvin János volt a terület birtokosa, akit Gerdosch Péter és Gál ispán követett. Egy 1567-es feljegyzés szerint a településen 39 család élt, 1579-ben pedig 82 családot számoltak össze.

A kényszerű, török pusztítás utáni több száz éves lakatlanság után az 1800-as évek végén örmény bérlőknek adták a pusztákat, akik legeltetésre használták azokat. Ezt követte a dohánytermesztés, mely csak néhány évtizedig virágzott, ugyanis a Bach-rendszerben bevezetett dohányilleték miatt nagyot esett a haszon, a kertészek pedig eladósodtak..

Ehhez fűződik a térség legbrutálisabb végrehajtási esete: 1852-ben katonák és csendőrök zárták körül a falut, az állatokat, a vagyontárgyakat elkobozták, a helyiekkel 72 házat le is romboltattak a fegyveresek.

A következő évtizedek azonban fejlődést hoztak, köszönhetően a helyiek szorgalmának, illetve annak, hogy a vasút megjelenésével javultak az értékesítési lehetőségek.

A legfontosabb nevezetességek közé tartozik a díszkút, mely a Kossuth téri díszparkban található, akárcsak a II. világháború áldozatainak emlékműve és az országzászló. A művelődési ház felé sétálva pillanthatjuk meg az Olvasó fiú szobrát.

Ugyancsak helyi vonzerő a Schéner-emlékház, melyet teljes titoktartás mellett vásároltak meg és újítottak fel és a település híres szülötte, Schéner Mihály festőművész névnapján adták át, meglepve vele az idős mestert.

Medgyesegyháza másik híres szülötte Baross László búzanemesítő, akinek örökségét egy emlékszoba őrzi a városhoz tartozó Bánkúton.

Az innen elszármazott híres emberek közt tartják még nyilván Simai Mihály költőt.

A Csanád vezér emlékpark is kihagyhatatlan helyi látványosság: itt történelmi eseményeket idéznek fel a kopjafák.

Medgyesegyháza augusztus elején népesül be igazán, hiszen ekkor rendezik meg a dinnyefesztivált, mely immár nemzetközi hírű eseménnyé nőtte ki magát. A termelő számára szakmai konferenciákat rendeznek, ám bőven jut lehetőség a szórakozásra is, hiszen három napon keresztül sportesemények, koncertek, játékos szakmai versenyek (dinnyelovag-választás, a legtökösebb dinnyés díjának átadása) váltják egymást.

Képek

Település attrakciói

Medgyesegyháza - Bánkúti kastély és Baross László Emlékszoba Bánkúti kastély és Baross László Emlékszoba Medgyesegyháza A közbeszédben bánkúti kastélyként emlegetett épület lényegében nem kastély, csupán az átlagosnál nagyobb, tetőtérbeépítéses épület. Kastély
Medgyesegyháza - Baross László síremléke Baross László síremléke Medgyesegyháza A kiváló növénynemesítő, Baross László emlékét emlékszoba mellett síremléke is őrzi Medgyesegyháza-Bánkúton. Emlékmű, szobor
Medgyesegyháza - Csanád Emlékpark Csanád Emlékpark Medgyesegyháza A millennium évében hozták létre Medgyesegyházán a Csanád Emlékparkot. Park
Medgyesegyháza - Dinnyefesztivál Dinnyefesztivál Medgyesegyháza Az immár két évtizedes Medgyesegyházi Dinnyefesztivál úttörőnek számít, hiszen ez az egyik legrégebbi gasztrofesztivál. Ismétlődő rendezvény
Medgyesegyháza - Díszkút Díszkút Medgyesegyháza Ádám, Éva, kígyók és az alma – ezt a bibliai jelenetet jeleníti meg a medgyesegyházi díszkút. Emlékmű, szobor
Medgyesegyháza - Medgyesegyházi Napok Medgyesegyházi Napok Medgyesegyháza Míg a dinnyefesztiválhoz képest a Medgyesegyházi Napok egy bensőségesebb, helyi jellegű ünnep. Ismétlődő rendezvény
Medgyesegyháza - Schéner Ház Schéner Ház Medgyesegyháza Medgyesegyháza egyik legismertebb szülötte Schnéner Mihály képzőművész, akinek immár a helyi általános iskola is a nevét viseli. Műemlék
Medgyesegyháza - Sportcsarnok és Uszoda Sportcsarnok és Uszoda Medgyesegyháza Nem túlzás azt állítani, hogy Dél-Békés vízisportközpontja Medgyesegyháza. Uszoda

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!