Dombiratos

Különleges rekorddal büszkélkedhet az alig több, mint félezer lakosú Dombiratos: itt a legmagasabb az egy főre jutó vitézek száma.

Ennek jegyében a település az országban elsőként kapta meg a Történelmi Vitézi Rend Vitézi Község elnevezésű elismerését. A kis dél-békési falu egyik fő látványossága a 2013-ban emelt kopjafa: Füred Gábor alkotása annak a 14 vitéznek állít emléket, akik az első és a második világháborúban megszerezték ezt a címet.

Ugyancsak érdemes megtekinteni az úgynevezett Sissi-tölgyekből álló fasort, melyet 1898-ban ültettek Erzsébet királyné genfi meggyilkolásának emlékére. Ugyanitt találjuk az 1906-ben épült katolikus templomot, melynek orgonája messze földön híresen szól, például Somogyi-Tóth Dániel, a debreceni Kodály Filharmónia művészeti vezetője is előszeretettel játszik rajta, amikor csak teheti.

A falu első, vertfalú, zsindelytetős templomát egyébként 1842-ben építették, A község történelme azonban ennél sokkal régebbre nyúlik vissza, 1418-ban Belsőiratosként, nem egészen száz év múlva már jelenlegi nevén, Dombiratosként említik. Ám ahol a tatár és a török megjelent, évszázadokra megszűnt az élet – így történt ez itt is.

Mára azonban nem fenyeget ilyen veszély, sőt a térséget sújtó lakosságszám-csökkenés sem, ugyanis szemben az aggasztó tendenciákkal Dombiratos hosszú évek óta meg tudja őrizni népességét.

Képek

Település attrakciói

Dombiratos - Szent Anna katolikus templom Szent Anna katolikus templom Dombiratos A megye egyik legkisebb faluja, a mindössze félszáz lelkes Dombiratos jelenleg nem rendelkezik saját katolikus pappal. Vallás

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!