Dombegyház

Ha dombegyházi sétánkhoz zenét akarunk választani, mindenképpen válasszuk Erkel Ferenc Bánk bán című művét, ez illik ugyanis leginkább a hely szelleméhez. Ne hökkenjen meg, eláruljuk, miért: itt nyugszik ugyanis Erkel Ferenc kedvenc énekesnője, Hollósy Kornélia.

A XIX. század közepének ünnepelt énekesnője (eredetileg Korbuly Kornélia) nevéhez a magyar opera fontos korszaka fűződik, különösen Melinda-alakítása maradt legendás. Az ünnepelt művésznő Lonovics József feleségeként élete későbbi időszakát a dombegyházi birtokon töltötte, s itt hunyt el 1890-ben. Emlékét méltán őrzik a faluban, például a helyi óvoda is az ő nevét viseli, hiszen sokat foglalkozott a helyi gyermekekkel: színjátszó csoportot szervezett, énekelni tanította őket, sőt a beteg gyermekeket is gyógyította.

De nem csak neki alakult ki kultusza a községben, hanem az 1526-ban itt született Balsaráti Vitus Jánosnak, aki sárospataki tanárként, lelkészként része a magyar kultúrtörténetnek – az ő nevét az általános iskola viseli Dombegyházon.

Tatár, török, Trianon – a község történetét e három negatívum határozza meg, ám minden csapást ki tudtak heverni, hiszen a hódító csapatok pusztítása után újjá tudott épülni a falu, míg Trianon sebeinek gyógyulása a közelmúltban átadott kisiratosi határátkelővel gyorsulhat fel. Helyben azt remélik, hogy mind gazdasági, mind turisztikai szempontból lendületet adhat a fejlődésnek a létesítmény.

Megtekintésre a helyi katolikus templom, a világháborús emlékművek, a birtokkereszt és a kápolna mellett a falu határában található kunhalmokat ajánljuk. Túrázni, kirándulni minden irányban érdemes, a magyar oldalon Kevermes, Battonya, Kisdombegyház található a legközelebb, míg a román oldalon Kisvarjaspuszta, Nagyiratos közelíthető meg a legkönnyebben Dombegyházról.

Az egyik legkedveltebb helyi attrakció az immár egy évtizedes múltra visszatekintő Halmok Közti Sokadalom, melyen szeptember első hétvégéjén több ezren vesznek részt.

Képek

Település attrakciói

Birtokkereszt Dombegyház Több évtized után ismét áll a Birtokkereszt Dombegyház határában. Emlékmű, szobor
Dombegyház - Kunhalmok Kunhalmok Dombegyház A kunhalmok (kurgánok) Dél-Békés rendkívül izgalmas képződményei, ezek közül az egyik Dombegyház határában található. Természeti
Dombegyház - Római Katolikus Templom Római katolikus templom Dombegyház A többségében katolikusok lakta Dombegyház jelenlegi temploma 1885-ben épült. Vallás
Dombegyház - Kápolna Szent Kornélia kápolna Dombegyház Dombegyháza határában, az úgynevezett Kriptáj-halom előtt található a Szent Kornélia kápolna. Vallás

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!