Justh Zsigmondot Orosháza mellett Gádoros is magáénak vallja, ennek jegyében itt található síremléke, a róla elnevezett művelődési házban emlékszobát rendeztek be, s itt látható a fiatalon elhunyt író mellszobra is.
1963-ban, Justh Zsigmond születésének századik évfordulóján a 31 évesen elhunyt író földi maradványait a gádorosi temetőben helyezik el. Ugyancsak az évforduló kapcsán a község vezetése felkérte Nyári József szobrászművészt, hogy formázza meg Justh Zsigmondot.
A jelenleg is a helyi művelődési házban található szobrot 1963. február 15-én mutatták be a nagyközönségnek. Az avatóünnepség érdekessége az volt, hogy a mellszobrot a Justh által alapított szentetornyai parasztszínház még élő, akkor még ifjú színésze, idősebb Czombos Mihály leplezte le.
Képek
A település további attrakciói
Székelykapu Gádoros A torjai székely emberekkel való barátságot fejezi ki az a székelykapu, mely a gádorosi polgármesteri hivatal előtt található. Műemlék




